Totó
Már évek óta nincs szüksége vekkerre. Tulajdonképpen sosem keltette óra mióta vele vagyok, ennek már tizenhat éve. Azért az öreg jószág minden este fel van húzva, mert reggel az első pillantása erre esik.
Felül az ágyban, halkan bújik a papucsba. Leóvatoskodik a földszintre, ne verjen zajt, Naccsága még alszik. Háta mögött állok, farkcsóválva várom, hogy a kilincs halkan kattanjon, nyílik az ajtó. Papucsát megkerülve robbanok ki a kertbe. Hatalmas kőr és rohanok a tiszafához. Három lábon visszanézve, ő még hunyorog a sötétben, nyújtózkodik, pizsamája alatt megvakargatja domború hasát. Türelmesen megvárja, hogy leellenőrizzem az éjszaka eseményeit. Két új vakondtúrás, pár órája a süncsalád itt haladt el, egyenesen a tányéromig. Kipucolták a vacsorám maradékát.
Érzem! Pontosan érzem, az a vörös bestia itt van valahol, talán az akácfáról figyel. A tavalyelőtti pofonja emléke még mindig sajog a képemen, egyszer elkapom!
Néhány csillag, melyek ott bóklásznak az égen, lagymatagon pislognak ránk, már ismernek minket, minden hajnalban találkozunk, ők lesznek a lámpásaink portyánk kezdetén.
Visszakullogok a házba. Bent a kávéfőző kotyog, mellette két csésze kikészítve, mindegyik alján kis tej, Naccságáéban két pötyi. Sufniból zaj szűrődik ki, hátra kerülök, ott válogat a pecabotok között. A „pecacucca”, ahogy Naccsága mondja, be volt készítve. Tegnap este már tudta, hogy ma szeles idő lesz és ezt ma reggel a térde is merősítette, de fő a biztonság, egy hajnali ellenőrzés nem árt.
Előre hozza a szereléket, a kávéfőző felsziszeg, gyerünk a konyhába.
Teraszon a lábához fekszem, amíg kortyolja a kávét, megbeszéljük a mai napot. A „bot” és a „szák” szavakat ismerem, leellenőrzőm, igen mind itt vannak a lépcsőkorlátnak támasztva, mellette a pár gumicsizma.
A kertkapu halkan nyikkan, kiosonunk a hajnali sötétségben. A partra vezető ösvény keskeny, a kerítésekről borostyán, bodza hajlik az útra. Félretolva millió szúnyogot ébresztünk fel. Hangosan méltatlankodnak, a friss meleg reggeli reményében a nyomunkba szegődnek. Út végén sűrű a nádas. Hajnali szellővel összesusorognak jöttünkre, majd illedelmesen szétválnak, utat engedve a rejtek stégünkhöz.
Lépései alatt a palló nyikorog, a tavalyi tél jege pár deszkát megszerzett magának. Mormog a bajusza alatt - erre is ráférne az igazítás. Az egyik kilazult lécet közelebb rugdossa a másikhoz, kisebbíteni a pallóhiányt. Én hatalmas ugrásokkal veszem az akadályt, elsőként toppanva ki a nádból. Vadkacsák, akik éjszakára birtokba vették a stéget, most rémesen óbégatnak, egyszerre reppenve a vízre. Főnök nem szereti a kacsákat, vízzel és a ciroksöprűvel kell feltakarítania utánuk.
A stégen a kispad egy csöppet ferde. Valamikor a hátsó két lába becsúszott, beszorult két palló közé. Béla átjött akkor segíteni, kirángatni azt a két lábat, de sikertelenül. Megegyeztek, ha majd többen lesznek, újra megpróbálják. Ennek már több éve, de Főnök nem sietteti, mert a hátra billent padon jobb a szunyókálás.
Vödörre ülve összerakja a készséget, mindegyik horogra kukoricát tűz. Feláll, botot háta mögé hajlítja, majd éles sziszegés és a kukoricák pontosan a tegnap esti beetetés közepében csapódnak a vízbe. Most még alig látni, de az a sárga mosóporos flakon az övé, ott libeg a Dunán, velünk szemben.
Másik bottal hasonlóan elbíbelődik, majd ez is ugyanúgy végzi. Leül a padra, könyökét a térdére támasztja és innentől néma csend a szabály. Érdekes ez a csend. Beszédes. Távolban egy harang kongatja a lomhán vánszorgó időt. Zizeg a nád, mutatja a szél útját, a Duna közepén a harcsa rabol, szétkergetve egy raj kishalat. Csöndes evezőcsapások, valahol valaki szintén a Dunán kezdi a napot, ő is egy megszállott lehet. A verebek is ébredeznek, cserregések a bokorból, véget nem érő vita minden fűszálért.
Főnök mellé fekszem és bámészkodom minden cél nélkül. Keleten világosodik, a csillagok pillognak, majd eltünedeznek a derengő égről. A víz fölött, mint menyasszonyi fátyol lebeg az áttetsző köd. Duna túloldalán a nyárfasor fái között szokott kibújni a nap, de most még a félhomály az úr. A kacsák párszor visszatérnek, ellenőrizni, szabad-e a stég, fanyalogva veszik tudomásul, itt maradunk. Végül hallom, hogy mellettünk a nád mögött Lala stégén vernek új tanyát. A szél mozgatja a levegőt, a szúnyogok vesztésre állnak, képtelenek megközelíteni minket.
A stég bejáratánál is van egy nyárfa, ott a sárgarigó fészkel. Jóban vagyunk, meghallgatom a füttykoncertjét, sőt, egy hónappal ezelőtt a fiókáját sem bántottam, amikor ott vezetgette, tanítgatta a magas fűben az utca végén.
Még pár perc és a nap csúcsa kiragyog. Hirtelen minden megváltozik. Körülöttünk színessé válik a világ, élesen kirajzolódnak a körvonalak és a távolban felfénylenek Ráckeve templomtornyai.
Az úszó billen. Csak kicsit, csak kóstolgatva a kukoricát. Aztán semmi. Majd egy erős piszkálás és hirtelen eltűnik. Addigra már főnök keze a bot végén, minden idegszála a tökéletes pillanatra figyel, hirtelen mozdulattal bevág, a zsinór megfeszül, …. Megvan! Érzi az állat erejét, pár másodperces harc és a hal megadja magát.
- Keszeg! Biztosan az! – A fogoly felúszik a felszínre, még néhány próbálkozás a szabadság után, de már a stégen csapkod.
Kézzel méri, a keszeg közel két araszos. Elégedett, fülem tövét megvakarja, meglapogatja a hátam. Érzem, nekem is részem van a sikerben. A haltartó gyorsan elnyeli a halat.
Új kukorica kerül az előző helyére, sőt a régiek is lecserélődnek újra, ropogósra. A régiek mind az enyémek, ez a jutalmam a türelmemért. Visszatér a nyugalom és a csend.
Félóra múlva gumicsizma cuppogás, halk káromkodás, vadkacsa panasz, majd a nád mögött a szomszéd stégen megjelenik a Köves gyerek.
- Szépjóreggelt! Milyen a haljárás?
- Neked is. Még csak egy keszeg, de jó méretű. Van mozgás.
Lala is felszerelkezik. Ő a fiatal pecás nemzedék, csupa olyan modern felszereléssel, amit Főnök megmosolyog, de titokban lenéz. Figyelmesen szemügyre veszi mindig a csodacsengőket, rádió adóvevőket, de a szája szélén ott a leereszkedő mosoly. Ő nem a kütyükre támaszkodva pecázik. Ő érzi. Belül érzi a haljárást.
- Tudja mit vettem?
- Mit Lala?
- Elektromos kapásjelzőt. A Wishen le volt akciózva, huszonhatezerre. Tudja! Az interneten.
- Nofene! Itt van?
- Még csak megrendeltem, ha megérkezik, megmutatom. Aztán ha tetszik, rendelhetek magának is.
Bólogat, hümmög ….
- Jó, jó, majd megnézzük. Az asszony már így is fortyog, ha valamit veszek. Meg hát tudod, én nem bízom ezekben a modern dolgokban.
Magukba mélyednek, figyelik az úszót, szitakötő száll az egyikre. Túlpartról érkezett, fáradt, hagyja magát ringatni a hullámokkal.
Gyűlik a hal a tartóba, elégedetten eresztik vissza a vízbe, a fogások után. Soha nem mondják ki, de biztosan tudom, figyelik egymást, kinek mekkora a szerencséje. Férfibüszkeség, hogy az ebédet megfogják.
Másfél óra múlva hallom Naccsága papucsának koppanását. Otthonkában, hóna alatt a vájdlinggal és a nagykéssel kicsoszog a stégre. Kicsit megemeli a haltartót, érzi a fickándozásból, mekkora mennyiségű a hal. Magában számol, a piacon még vesz hozzá szalonnát, kicsit húsosat. Józsi a múltkor az előtte sorban álló Bözsinek kanyarította a húsosabb részt, na mindegy, majd szól neki, ha megint kevesebbet ér az ő pénze. Kell kis krumpli és jöhetnek holnap a gyerekek. Jó fogása van ma az Öregnek!
- Húzd csak ki! Nézd, na, nézd! A kedvencedet is kifogtam.
Főnök pislog Naccságára, várja az elismerő szájcsücsörítést. Nem is marad el!
- No lám! És kettő a kárászból! Elrakom holnapra fokhagymás tejbe. Ügyes!
Kiemelik a stégre a haltartót, Lala titokban egy csöppet előrébb hajol, átvillant, most látja teljes egészében a reggeli fogást. Főnök sorban emeli ki a halakat, csapja fejbe, ez az ő dolga, innen Naccsága veszi át. Leül a vödörre és pucolja a pikkelyt.
A nádason túl megjelenik a hattyúpár. Úgy úszkálnak, mintha éppen csak erre lett volna dolguk, pedig kizárólag a reggeliükért kuncsorognak. Nem szeretem a nyers halat, nincs vitánk ezzel, de ettől függetlenül nem csípjük egymást, a biztos távolból rám sziszegnek. Naccsága azt hiszi, őt sürgetik.
- Csitulj! Mindjárt kapod! De nagyon szemtelen vagy! – Főnök felé mozdul – Órán belül el kéne indulni, még a tömeg előtt kinn akarok lenni a piacon.
- Jó, összeszedem magam, aztán felőlem mehetünk.
Amíg Naccsága gyors kezekkel pucolja a halakat, Főnök feltekeri az orsókat, a „pecacucc”-ba összerámol. A hattyúk közelebb merészkednek, repülnek a Dunába a halbelsőségek, egy darab sem mehet kárba. Messziről a kacsák tudj Isten hogyan, de valahogy észreveszik a reggeli dőzsölést, a vízen közelítenek őrült sebességgel, vagy a levegőből ereszkednek alá, a hattyúk között érnek vizet. Ők nem olyan bátortalanok, pimaszul, hangosan követelik a részüket, ügyesen forgolódnak.
Megtelik a vájdling hallal, Főnök szétlöttyint két vödör vizet a stégen, libasorba rendeződünk. Útközben az egyik kertkapunál is megállunk, a kedves érdeklődésre válaszolni kell. Naccsága szerint Angel bácsit kizárólag délelőtt lehet elviselni, délutánra a házából csak a rádió üvöltő zenéje és az üresen guruló sörösdobozok zaja hallatszik. Otthon a hal bekerül a hűtőbe, kézmosás, öltözködés, Főnök tolja ki a sufniból a csónakmotort.
Ó! Ezt imádom! Motorcsónakázni hatalmas élmény! Naccsága karjára veszi a kosarat, szatyrokat, vonulunk megint a partra. Stég mellett kikötve ring az öreg ladik. Amióta eszemet tudom, ezen utazunk a piacra. Fiatalok többször rá akarták beszélni Főnököt, cserélje le könnyű alumíniumra, de ő megvetően legyint mindig.
- Ez már kiszolgál minket, minek másik! Ebbe még anyátok is be tud ülni, nem veszünk újat.
A motor felkerül a csónak farára, Naccsága középre telepszik, én, mint minden rendes kutya, a csónak orrán állva utazom. Egyre másra fordulnak ki a csónakok a partról, megtelik a Duna, mindenki a piac felé pöfög.
Közeledik az Árpád-híd, a mellette lévő parti sétány a piacnapon kifordul önmagából. Kétoldala megtelik árusokkal, közötte az úton hömpölyög a tömeg. Mustrálnak, tapogatják az árut, alkudoznak, ha ismerőssel találkoznak, félreállnak traccsolni. A lejárón túl van a piac másik arca, ott soha nem érzek hús illatot. Oda csak akkor megy Naccsága, ha a gyerekeket is visszük és biztos, hogy ilyenkor a csónak feneke megsüllyed a sok fölöslegesen vásárolt kacat miatt.
Most csak hárman vagyunk, gyorsabban végzünk, kanyarodunk a part felé.
A ráckevei piacnak meg van a rituáléja. Főnök kiköt a Húsos Józsi utánfutója mögé a padhoz. Mi a csónakban maradunk és várjuk Naccságát, aki hoz két hatalmas sajtos tejfölös lángost. Ezt a padon ülve reggelizik meg, a lehulló sajtreszeléket, majd a lángospapírt lenyalogathatom. Néha lerepül a tejfölös lángosból is pár nagyobb darab.
Ezután Naccsága beveszi magát a forgatagba, időnként megjelenik és a vásárolt holmikat benyújtja a csónakba Főnöknek, ő ügyesen elrendezi a fenéken. Komótosan, kiszámolva, kimérve, hogy az egyensúly megmaradjon. Ez komoly férfimunka, hisz ettől függ, hogy hazaérünk-e. Utolsó körben, a kosárban ott egy csokor szegfű. Főnök rosszalló szemmel nézni.
- Tudod, hogy jönnek holnap. Legyen már valami kis dísz az asztalon. Ancsi olyan sejtelmes volt a telefonban, talán mondanak valamit….
- Jó, adjad. – Főnök is érzelmes húrokra vált, magában morran egyet - Lehet valami abban, amit az asszony mond. No, majd holnap kiderül.
Naccsága visszatelepszik a helyére - Mehetünk! Remélem semmit nem felejtettem ki.
Csónaklánc körbe fut a pad lábán, sodródunk a folyó közepe felé. Felberreg a motor, irányba fordulunk. A nap már magasan jár, Naccsága igyekszik árnyékolni a szatyrokat. Vejkónak vett holnapra egy kis tortát, csak bírja ki hazáig. Utolsó körben vette, magánál tartotta a csónakban is. Főnöknek nem szólt, még lehordaná, ebben a melegben hogy jut ilyen az eszébe. Valószínűleg, sőt biztos, hogy csak ő tartja észben, a vejüknek névnapja volt a múlthéten. És talán lesz valami ünnepi bejelentés is részükről.
Közeledik a sziget. Messziről látszik, Révész Jóska is nagyüzemet csinál, a csónakja tele van piacos asszonyokkal. Minden évben új napernyő díszeleg a rév farán, idén zöld-fehér csíkos, szélén körben vidáman repkedő fodorral. Befordulunk a stéghez, Lala sincs már kint, kettővel arrébb gyerekek ugrálnak a vízbe, nem is lehet így pecázni. A gyerekek Rózsi unokái, egész nyáron itt vannak. Rózsi néha délután átjön Naccságáékhoz megpihenni, beszélgetni, amikor már sok neki a gyerekzsivaly.
Főnök előhúzza a nádból a taligát, amíg pakol rá, megjelenik Janka. Ő a túlsó sorról érkezett, az ő orra is jó, egyből beáll farkcsóválva Naccsága mögé, együtt kísérjük be őket a házhoz.
Naccsága visszanéz.
- És a motor?
- Marad. Még benézek Bélához. Tegnap szólt, segítsek, pár cserép meglazult, áznak.
Janka nem jöhet be a házba, csak én. Kint letelepszik a tiszafa árnyékában és türelmesen várja, hogy kirepüljön egy darab bőrke. Néha ez órák kérdése, néha rögtön kap nasit. Tudja, hogy ennyi, utána kifordul a kapun és elkocog.
Főnök segít behordani a piaci vásárlás eredményét. Meglátja a tortás dobozt, erősen összehúzza a szemöldökét, kattog az agya, - névnap megvolt, születésnap csak ősszel, a házassági évfordulóra majd ráér figyelni télen. Megvonja a vállát, majd szól az asszony, ha fontos. Hátramegy a sufniba, keresgél a szerszámok között. összekészíti, ami a tetőfedéshez szerinte szükséges, beszól a konyhába.
- Átmentem Bélához. Délre itt vagyok.
Naccsága kis hümmögéssel nyugtázza, neki kezd az ebédfőzésnek. A tegnapi levesből még maradt, az mára elég lesz. A rakottkrumpli gyorsan elkészül. Hopp! Az uborka! Kinéz a teraszra, az ötliteres üveg kovászolódó uborka élvezi a napfényt, jó helyen van ott. Este hűtőben lesz, holnap visznek belőle a gyerekek magukkal. Észreveszi Jankát.
- Te még itt vagy? Várj! – Kolbász csücske kirepül, Janka a levegőben kapja el. Még egy kicsit csóválja a farkát, hátha lesz folytatás, de nem. Sosincs folytatás. Kifordul a kapun, gondolkodik, aztán elkanyarodik Zsuzsa felé. Ott is csurran cseppen valami.
- Te is menj már innen! Útban vagy! Kifelé! - Na, ez nekem szól. Eloldalgok Janka helyére a tiszafa tövébe. Kis kaparás és a föld hűvös finom puha.
Majdnem elszunnyadok, mikor a szemem sarkából meglátom a vörös bestiát. Közeledik, óvatosan lépked a sövény mentén, megy udvarolni Naccságához, egy falat kolbász reményében. Kis mórikálás, nyávogás és mindig leveszi a lábáról. Nem vesz észre, lábait kényesen rakosgatja, figyelmét lefoglalja a konyhai csörömpölés zaja. Megvárom, míg a tiszafához ér... elhalad mellettem… az árnyékból vetődőm ki. Hatalmasat ugrik, levegőben egy teljes fordulat, fújás, körömkieresztés, farka kétszeresére borzolódik. Fogalma sincs, hogy honnan milyen támadás érte. Két ugrással az akácfán van, onnan Zsoltiék kerítésére, majd a háztetőre érkezik. Lesunyít, észrevesz. Két fújás felém, mintha ez már valakit is érdekelne.
Na, ez jól esett. Visszasétálok a tiszafa alá, kényelmesen elhelyezkedem. Ma délelőtt már nem történik semmi, szunyókálok. Az ebéd illata majd felébreszt.
Kerekzátony sziget 2019 nyara
